Vol. 6 (2019) No. 4
A rákbetegség és az életszínvonal statisztikai összefüggései
Az életszínvonal mérésére manapság is igen gyakran használják az egy főre eső GDP mutatóját, annak ellenére is, hogy azt nagyszámú kritika érte. Jelen tanulmányban ezen mutató mellett a nemzetközi szervezeteknél és a közgazdasági szakirodalomban egyaránt fejlettségi indikátorként kezelt mutatók, valamint az egy adott ország népességének rákbetegséggel összefüggő három legjelentősebb mutatója közötti kapcsolatot vizsgáljuk. Ilyen módon az incidencia, a mortalitás, valamint a prevalencia adatai mögött meghúzódó esetleges gazdasági okokat próbáljuk meg beazonosítani statisztikai módszerekkel. A statisztikai módszerek közül korrelációanalízist és regressziósmodellelemzést választottunk. Azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a szakirodalmi megállapításoknak megfelelően a mortalitás és az életszínvonal között negatív kapcsolat mutatkozik, számításaink ezt igazolták is. Az incidencia esetében viszont pozitív a kapcsolat, ami sokféleképpen értelmezhető, erre vonatkozóan megfogalmaztunk különböző konklúziókat, a prevalencia pedig a legerősebb és leginkább pozitív kapcsolatot mutatta vizsgálataink során. Annak érdekében, hogy az egészségügyi intézményrendszer szempontjából hasonló fejlettségű és hasonló szabványokkal dolgozó országokat elemezzünk, csak az EU jelenlegi 28 tagállamát vettük figyelembe alapmintaként. A kutatási eredmények egészségpolitikai, gazdaságpolitikai és biztosításiszolgáltatásinnovációs vonatkozásait tartjuk kiemelkedőnek.
Download article in PDF format: