A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) 2008 óta tartó válsága Európa talán legsúlyosabb gazdasági krízise az 1929-es nagy összeomlás óta. A válság jelentősége nem a recesszióban vagy a magas munkanélküliségben jelenik meg igazán. Noha tagadhatatlan, hogy egyes GMUtagállamok szempontjából a hagyományos makrogazdasági adatokat vizsgálva is szomorú képet kapunk, sokkal jelentősebbnek tartjuk, hogy a válság alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt a folyamatot, mely az 1957-es római szerződés aláírásakor kezdődött, az 1986-os Egységes Európai Okmány aláírásával folytatódott, majd a maastrichti szerződéssel, illetve később annak módosításaival és az eurónak, mint közös valutának a bevezetésével csúcsosodott ki. A válság a „Közös Európa” projektet kérdőjelezi meg, mégpedig legalább két-, de inkább háromféle módon. Először is, a válság rámutatott arra, hogy az európai integráció, mint politikusok közötti „gentlemen’s agreement”, nem képes működni (Bastasin 2012; illetve Dyson 2009). Azok az alapvető politikai normák, melyek betartása korábban magától értetődő volt, nem szimplán megkérdőjeleződtek, de kiderült, hogy a politikai elit egy része szisztematikusan megfeledkezett róluk, akkor, amikor például eltitkolták a valós költségvetési adatokat a nyilvánosság és az európai partnerintézmények elől. Az is kiderült, hogy az Európai Unió, egészen pontosan a Gazdasági és Monetáris Unió működése nem csak az előbbiek miatt, hanem hiányzó intézményi mechanizmusok miatt is ingatag lábakon áll. Nem csak az a probléma, hogy hiányoznak bizonyos szabályok, gazdaságpolitikai megoldások, hanem az is, hogy úgy tűnik, nincs meg a politikai akarat ezeknek a hiányosságoknak a pótlására. Az integráció mélyülése tehát egy kényes helyzetben megtorpanni látszik. Végül, de nem utolsósorban érdemes arra is kitérni, hogy mindennek az oka az lehet, hogy hiányzik az állampolgári támogatás is, ami értelemszerűen a politikai elit hezitálásában ölt testet. Az állampolgári támogatás csökkenése szintén a válságból táplálkozik: a válság által sújtott országokban a válságkezelő programokkal szembeni társadalmi elégedetlenség, máshol pedig legalább részben a válságkezeléshez szükséges anyagi terhek okozta problémák okolhatók mindezért. Ezen tanulmány célja, hogy röviden bemutassa, milyen problémák vezettek a válság kialakulásához, illetve, hogy a válság megoldása kapcsán valójában csak az uniós szintű megoldások jöhetnek szóba. Ennek érdekében a tanulmány első felében röviden a válság okait tekintjük át, végső konklúzióként arra jutva, hogy alapvetően egy külső egyensúlytalanságból fakadó válságról van szó, a tanulmány második részében pedig a válságkezelés problémáira térünk ki.