Vol. 4 (2017) No. 4
Forgószínpad: Nagy csoportok felkészítése a BGE-nyelvvizsgára
Vizsgára felkészülni még kis csoportban is nehéz feladat. 15 másik hallgatóval együtt viszont már valódi kihívás. Adva van viszont a heti kétszer 90 perc, ami elég időt biztosít a felkészülésre, feltéve, hogy hatékonyan tudjuk kihasználni. Írásomban egy olyan módszert mutatok be, amit kifejezetten azért fejlesztettem ki, hogy a nagy létszámú csoportokban minél több hallgató számára biztosítsam a szóbeli gyakorlás lehetőségét, illetve a visszajelzést, amivel az egyéni haladás irányát tudom kitűzni. A fejlesztés helyszíne a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kar volt, ahol turizmusvendéglátás szaknyelvet oktattam olyan hallgatók 15–18 fős csoportjainak, akik utoljára vehették fel az angol szaknyelvi kurzust. A tananyag a tanszékünk által összeállított Guide 2015 vizsgafelkészítő csomag volt. A módszer tulajdonképpen a forgószínpadhoz hasonlít, ahol a néző (a tanár) vándorol helyszínről helyszínre. A cél az volt, hogy kisebb csoportokban tudjak foglalkozni a hallgatókkal, és a tanítási órákon a szóbeli nyelvvizsga minden feladatát: a monológot, a szituációs feladatot, az angol nyelvű szakszöveg fordítását és a hallás utáni értést minden egyes alkalommal gyakorolni tudjuk.
Download article in PDF format: